A kép már nem mai. Tulajdonképpen a régi időkben ez a pár egy boldog gyermek-anya viszonyát rejti. Gyermekkoromban nagyon anyás voltam, mindig az Ő szoknyája mögé bújtam, még olyankor is, ha csak valaki az utcán hozzám akart szólni, egyszerűen kedvességgel. Biztonságban, ma vissza gondolva, talán azokban az években éreztem magam igazán. Boldog gyermek éveim alatt a meghatározó személyiség számomra Ő volt. Telt múlt az idő és valami ebből a meghittségből valami elveszni látszik, vagy esetleg már el is tűnt. A reményt azért nem adom fel. Magyarázattal tartozom, hogy a jelen időkben, nagyon nem értjük meg egymást. Állandó vitatémát képeznek, olyan apróságok, amelyek mások számára elenyésző problémák. Miért alakult, így nem tudom. Pedig egy nagyon fontos tényező az életemben, érzem, egészen a gyökereimhez nyúlik vissza. Ő tudna erőt adni, a nem túl barátságos világunkban, hogy előre nézzek. Néha érzem azt, hogy inkább visszahúz. Pedig van szerethető oldala, nagyon jól tudom. Vannak rossz tulajdonságaim, belátom, de ezt általa olyan sokszor hallom, hogy figyelmen is kívül hagyom. Bezzeg a jó oldalamat még csak észre sem veszi. Minden a fejünkben dől el, így bízom az értelmesebb kapcsolatunk megvalósulásában. Addig meg úgy hiszem az életünk, így kerek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése