Az idei esztendő utolsó szép napjainak egyikén a fiúk kimentek, még lógatni egyet. Tettüket nem nagy siker koronázta, de ami számomra fontos, hogy kipróbáltam a horgászat abbéli rejtelmeit, mely szerint annak igenis lehet örülni, hogy hal akad a horogra. Történt, ugyanis, hogy a horgász felszerelések között akadt egy "zsebpeca" is, hát gondoltam egy nagyot és egy csontival a horgon, belógattam. A zsebpeca, ha esetleg valaki nem tudná, a snecik kifogására volna való (csalihal). Pár perc elteltével, ahogy gyanútlanul guggolok a tóparton, látom ám, hogy valami történik az úszómmal. Precíziós pontossággal, "tökig" elmerült. A páromat kérdeztem, hogy látta-e, persze a válasza az volt, nem. Lesz ami lesz gondoltam kirántom, volt ám nagy meglepetés, mert a horgomra akadt egy kis csenevész halivadék. A nagy csodálkozás hevében azt sem tudom, miképpen szabadítottam meg a horogtól, pedig megtettem. Az idő múlásával, sokkal nagyobbnak láttam a képzeletemben ezt a kis állatot. A leány gyermekem, még jó hogy volt olyan szemfüles és lefotózta AZT a pillanatot, így most bizonyossá válik számomra is a zsákmány háromdimenziós kiterjedése. A párom erre az időbeli érzéki csalódásra, csak annyit mondott: akkor már tudod, hogy a nagy horgászok miért mondják, hogy EEEEkkora halat fogtam.
Ez nagyon édes.
VálaszTörlés