2011. május 16.

Varrni tudás

'A varrni tudás ugyanúgy, mint a főzés, a nő női mivoltából, nőiességéből fakad." Dezső Ildikó "rongyműves"

Milyen találó ez az idézet. Felnőtt korunk hajnalán, amikor pályát kell választani, minden ember egy kicsit tétova (tisztelet a kivételnek), nem tudja, végül is honnan tudná, mivel is szeretne foglalkozni élete hátra levő nagyobb részében. Valakinek, ha sikerül megtalálni azt a lehetőséget, amiben örömét leli és még hasznot is hoz, na hát az igazán boldognak érezheti magát. Azt, hogy én mibe is vágtam a fejszém, abban az időben nem igazán tudtam felmérni, tulajdonképpen a dolgoknak csak a jó oldalát akartam észrevenni, pl. ülve lehet dolgozni, nem nagy kunszt, gondoltam. Elképzeltem, majd készítek a családomnak, beleértve jómagam, sok-sok egyforma ruhát, ezzel is szimbolizálva az összetartozásunkat. Az élet haladt előre, gyermekem született, persze a sors nem úgy alakította az életünket, ahogy azt én voltam olyan merész és gondoltam. Egyedül maradtam, szülői segítség azért akadt, de nyugdíjas nagyszülő se közel, se távol, az apukára végképp nem számíthattam, így maradt nekem megoldás gyanánt, az akkor még úgy vélekedtem "időben kötetlen munka". Az idő múlásával, a gyermekem felcseperedett, már én sem a pedált taposom, próbáltam más területen érvényesülni, hogy az ember a számítását megtalálja-e az mindig  sokkal később derül ki, amikor már "csak" visszatekint. Sorsom alakulása szempontjából, jobb foglalkozást nem is találhattam volna. Büszkeséggel tölt el amit végig csináltam és már egyáltalán nem bánom, hogy éveken keresztül, a szónak a szoros értelmében az éjt a nap alá tettem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...